2015. december 23., szerda

Közel félezer nő készül indulni a jövő februárban esedékes iráni választásokon

2015-12-23 
Közel félezer nő készül indulni a jövő februárban esedékes iráni választásokon, ötven százalékkal többen, mint az előző, 2012-es választásokon - közölte az iráni belügyminisztérium egyik szóvivője az ISNA iráni hírügynökséggel szerdán, a választási regisztrációra vonatkozó határidő lejártát követően.
Női képviselők foglalják el helyeiket a szaúdi parlamantben (Fotó: Reuters)

Összesen több mint 5500 jelölt vetette magát jegyzékbe, köztük 475 nő. A jelöltek alkalmasságáról december 30-ig az Őrök Tanácsának kell döntenie.
A testületnek az iráni alaptörvény értelmében jogában áll egyes jelölteket akár ideológiai okokból is elutasítani. A parlamenti választásokat megelőzően gyakoriak a tiltakozások a tanács döntései ellen. Ugyanakkor csak a legritkább esetekben vizsgálják felül azokat.
A jövőre tartandó parlamenti választás az ország politikai hangulatának egyik első fokmérőjének számít, miután Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) július 14-én Bécsben megkötötték a Teherán atomprogramjának korlátozásáról szóló egyezményt.
Fotó: Reuters

Szakértők izgatottan várják, hogy az egyezmény elősegíti-e a Hasszán Róháni iráni elnök körül csoportosuló reformerek győzelmét a választásokon.
Az utóbbi három parlamenti ciklus alatt az iráni törvényhozás szorosan a konzervatív és keményvonalas politikai erők ellenőrzése alatt állt.
Az Őrök Tanácsa, amely a törvényhozás által megválasztott hat konzervatív hitszónokból és hat jogtudósból áll, a parlamenti döntések alkotmányossági vizsgálatára hivatott és vétójoggal is rendelkező testület.
atv.hu/MTI

Román származású hölgy lett Franciaország sportminisztere

http://www.nyugatijelen.com/jelenido/roman_szarmazasu_holgy_lett_franciaorszag_sportminisztere.php (onlinejelen)  2018. szeptember 05. ...