2014. november 23., vasárnap

Nem az a kérdés, hogy a népzene kedvelők leülnek-e a tévé elé Herczku Ágnes énekesnő szerint időszerű lenne egy folklór tévécsatorna létrehozása



Ménes Márta – 2014.11.23. 07:07
Ha magyar népzenéről van szó, Herczku Ágnes megkerülhetetlen személyisége a műfajnak. A napokban jelent meg Bandázom című albuma, amelyet - ahogy korábban is - Nikola Parov álmodott meg, ezúttal azonban négy ifjú népzenész is csatlakozott a csapathoz. Az énekesnővel az új anyag mellett a Fölszállott a páva című műsor sikeréről beszélgettünk, és arról, miért tartja fontosnak egy népzenei tévécsatorna létrehozását.

Fotó: Bácsi Róbert László

- A napokban jelent meg a Bandázom című lemeze. Mit kell tudnunk erről az anyagról?
- Körülbelül másfél éve dolgozunk egy új felállással, amelynek alapmagját Nikola Parov, Födő Sándor és jómagam képezzük, és nagy örömünkre csatlakozott hozzánk négy ifjú népzenész is. Az általuk nyújtott új inspiráció átrendezte a hangszerelést és a repertoárt is. Jó kis banda kovácsolódott össze, innen a lemezcím is, ami kissé profánnak tűnhet az előzőekhez - Tüzet viszek, Arany és kék szavakkal - képest, de ez tükrözi legjobban a mostani állapotomat, hiszen tényleg bandázom. A lemez érdekessége, hogy - Bartók kifejezésével élve - népdal-imitációkat is hordoz, amelyek népzenei ihletettségűek, de Nikola és általam szerzett dalok. Az anyagon közreműködik Ávéd János szaxofonon, valamint Dresch Mihály a védjegyévé vált fuhun nevű hangszeren.
- Hogyan találtak egymásra a négy fiatal tehetséggel?
- Molnár Pétert régóta ismerem, kitűnő nagybőgősnek tartom, Fekete Márton „Kis Pumát” édesapja, Fekete Antal „Puma” révén ismertem meg, ő lett a brácsás, Pálházi Bencét pedig körülbelül tízéves korában hallottam először játszani hegedűn Pál István „Szalonna” tanítványaként. Évekkel később már felnőttként láttam magam mellett a Magyar Állami Népi Együttes egyik műsorában. Hegedűs Máté generációjának ismert és elismert hegedűse, ő is elfogadta a meghívásunkat. Így verbuválódott össze a népi szekció.
- Februárban az Önnek ítélt Érték-díj átvételekor így fogalmazott: „Külön köszönet Nikola Parovnak, akinek a bizalma és bátorítása híján ma talán nem is énekelnék.” Ő példakép, tanár, barát vagy mindezek együtt?
- Legfőképp inspirációs forrás, amellett, hogy ma már sokkal többet jelent nekem, hiszen lassan öt éve egy párt is alkotunk. Nagy utat jártunk be az általa alapított zenekarokkal - az elektromos gitáros, dobokkal felszerelt formációtól kezdve a letisztult, kikristályosodott Quartet-felállásig. Bármin is változtatott, bármi újat talált is ki, sosem volt kérdés, hogy én ott legyek-e mellette. Mindig ragaszkodott ahhoz, hogy énekeljek a zenekarában. Újra és újra rácsodálkozom, hogy egy először képtelennek tűnő ötletből is használhatót tud alkotni, mindig tud valami újat mutatni. Ahogy azt tette az új lemez esetében is, amikor a pincéből előhalászta a kanun nevű, gyönyörűen szóló perzsa hangszert. Csak elismeréssel és csodálattal tudok adózni felé, olyan, mint egy bűvész, aki mindig előhúz valami új hangszert a tarsolyából. Szeretnék olyan énekes lenni, mint amilyen zenész Nikola. Mindig sok dolgot csináltam egyszerre, de a „nagytakarítások” alkalmával sosem fordult meg a fejemben, hogy a Vele való munkát feladjam. Ez egy fantasztikus dolog.
- Az éneklés mellett a műsorvezetésben is kipróbálta magát. Ez az Ön ötlete volt?
- Nem, ha jól tudom, a Hagyományok Háza főigazgatójáé, Kelemen Lászlóé és dr. Agócs Gergelyé. Volt itt a Házban egy koncertsorozat, amelyet én konferáltam, jók voltak a visszajelzések, tetszettem nekik. Aztán, mikor felmerült, hogy sok-sok évnyi küzdelem után végre megvalósul a Fölszállott a páva című műsor, a Hagyományok Háza a szakmát is hitelesen képviselni tudó embert, engem javasolt műsorvezetőnek. Erre én azt mondtam, ha Novák Péter áll mellettem férfi műsorvezetőként, akkor elvállalom. Őt lassan húsz éve ismerem, és úgy gondoltam, nagy biztonságot jelentene, ha egy vérprofival dolgoznék együtt, már csak azért is, mert nem volt komolyabb tévés tapasztalatom. Jól sikerültek a próbafelvételek, s habár az elején nem voltam magammal teljesen megelégedve, később belejöttem. Ez is egy szakma, vannak szabályai, törvényei, visszatérő formulái, amelyek egy idő után rutinná válnak. Úgy a harmadik adástól kezdtem élvezni, ami körülöttem történik. A második évad minden adását élőben sugározták, ekkorra már nem volt bennem félsz, jól éreztem magam benne.
Fotó: Bácsi Róbert László

- Hogy látja, a Fölszállott a páva változtatott a népzene megítélésén?
- Csak remélni tudom, hogy igen. A műsornak óriási sikere volt, őrületes nézettséget produkált, maguk a készítők sem gondolták volna, hogy ilyen jó visszhangja lesz. A műsor előzménye, az 1969-es Röpülj, páva! esetében is ez volt a helyzet, rácsodálkoztak a sikerére. Ilyenkor azonban soha nem az a kérdés, hogy a népzenét kedvelők le fognak-e ülni a tévé elé, inkább az, hogy akik semmilyen szinten nem kötődnek a paraszti kultúrához, megnézik-e a műsort. Hálisten, sok elismerő szó érkezett a néptánc műsorok elől korábban menekülő nézőktől is, hisz ahogy írták, lenyűgözte őket a fiatalok tehetsége, alázata, profizmusa. Kérdés, hogy a Páva megmarad-e egy szigetszerű jelenségnek, egy szép emléknek, vagy tovább megyünk és csinálunk egy olyan tévécsatornát, ami igényesen, a nap 24 órájában vonultatja fel azt, amit a Páva hétről hétre két órában. Tőlünk délre és keletre minimum három folklór csatorna működik, ilyen szempontból hihetetlen lemaradásban vagyunk.
- Jövőre Magyarország rendezheti a 2015-ös WOMEX világzenei vásárt. Közép- vagy kelet-európai ország még soha nem rendezte ezt az eseményt. Hogy látja, kezd a világ figyelme ránk fókuszálni?
- A WOMEX-en eddig is megfordult jópár magyar zenekar, nem hinném, hogy csak most fedeznék fel ezt a régiót. Annak örülök, hogy itt fogják rendezni, de ettől nem érzek lázas izgalmat: itt a nagy kiugrási lehetőség! Habár biztos vannak zenekarok, amelyeknek az előrejutása ehhez a rendezvényhez köthető. A WOMEX egy színvonalas vásár, de nem ez az érvényesülés mindenható és egyetlen csatornája.
<iframe width="425" height="350" src="//www.youtube.com/embed/DLTQC5cgMqk" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Mind a magyarságot, mind a székelységet a magyar anyák tartották meg

https://www.hirado.hu/kulfold/cikk/2018/07/07/mind-a-magyarsagot-mind-a-szekelyseget-a-magyar-anyak-tartottak-meg 2018. 07. 07. forrás: M...