2011. július 14., csütörtök

Fantázia, tudatlanság és félelem – avagy hogyan ijesztheti az ember saját magát halálra

Manapság egyre gyakrabban találkozik az ember unalmas, fantáziátlan emberekkel. Abba viszont most nem megyünk bele, hogy ezt mi minden idézi elő – nem erről akartam írni. Engem most inkább a másik véglet érdekel, mikor fantáziálásunk vesz erőt rajtunk.
A legjobb szerintem, ha ehhez magamat hozom fel példának – úgy gondolom, egész színes fantáziám van ahhoz, hogy néha ne legyek képes végighaladni egy sötétebb utcán anélkül, hogy periódikusan magam mögé nézzek, vagy épp hangosan győzködjem magam arról, hogy nincs ott semmi...
Na de a fantáziáláson kívül itt még bejön egy faktor, méghozzá a tudatlanság, vagy az ismerethiány. Mint gyakran mondogatják nálunk (nálam) okosabbnak tartott emberek, valójában nem a sötétségtől, az éjszaka leple alatt házunkba osonó baltás idegentől, vagy éppen a láthatatlanul huhogó szellemektől félünk, hanem az ismeretlentől. (Én itt továbbmennék, hogy nem az ismeretlentől, hanem a következettől tartunk...)
A lényeg viszont az, hogy a minap nekem is részem volt egy csodálatos 5 percben, amikor a tudatlanságom (bevallom, én sem tudhatok ám mindent) csalt csapdába. Az elmúlt napokban ugyanis igencsak elszaporodtak a szárnyas hangyák a városban – s bár ezt nekem sokan bizonygatták, mivel kinntartózkodásom idején egyetlen raj sem támadott meg konstatáltam, és tovább léptem a tényen.
Az éjjel aztán, míg a jövő sorsán elmélkedtem (értsd: paplan alatt olvastam a mobilomról) kintről egy hatalmas morgást hallottam. Előbb csak kidugtam az orromat a takaró alól, arra gyanakodva, hogy már megint motorosokat kell elzavarni az ablak alól, de a moraj mintha távolabbról jött volna. Kissé aggódva másztam ki az ágyból, hogy utánanézzek mi történik, mikor sem sziréna, sem villámló fények nem kísérték a zajt.
Amikor azonban kinéztem, semmi érdekes nem tűnt fel – úgyhogy felvettem a szemüvegemet, hátha csak a vaksi szemeim a hibásak. Aztán valahonnan a jobb oldalról ismét közeledni kezdett a zaj, s termékeny fantáziám nyomban a segítségemre sietett a felismerésében: repülő zuhan le, valami UFO repül a ház körül, vagy épp valami láthatatlan légió masírozik.
Aztán az úton megjelent egy Dacia- én pedig egy pillanatra megnyugodtam, hogy minden rendben. Aztán meg arra lettem figyelmes, hogy a levegőben valami furcsa por kezdett el terjengeni – és azonnal a még esti hiradóban látott homokvihar jutott eszembe. Aztán megpillantottam a kocsi hátulján alldogáló emberkét és egy előtte levő gépezetet, ami mind az észveszejtő zajnak, mind a „pornak” a forrása volt.
Természetesen az első gondolatom – mivel a por lassan elérte az ablakot és észveszejtően büdös szagot hozott magával – az volt, hogy b* meg , ezek meg akarnak mérgezni minket álmunkban, de jó, hogy nem aludtam el!
Hangosan csak annyit mondtam, hogy „mi a fene!”, mire a mellettem nyúl módjára alvó népség is felébredt.
Míg az egyik még félálomban nyavajgott a polian büdös szag miatt én gyorsan becsuktam az ablakot és úgy figyeltem tovább az eseményeket. A kocsi még párszor elillant az ablak előtt, majd továbbált, a szer meg csak úgy terjengett a levegőben – a lámpák fényében látni lehetett, ahogy halad.
Szerencsére azonban volt egy intelligens ember is a közelben – aki pár perc gondolkodás után kijelentette, hogy biztosan csak valami bogárírtószer, aztán a másik oldalára fordult és tovább szendergett. (Én meg még másfél órán keresztül felváltva szidtam magamat és próbáltam elképzelni, milyen jó kis cikk lehetne ebből)
Persze, mint minden ember első gondolatom az volt, hogy vajon ki az, akit helyzetemért hibáztatni tudnék. A város vezetőségét, akik nem figyelmeztettek előre, hogy ilyesmi lesz? Értelmetlen, hiszen újságot nem olvasok – úgyhogy valahol megjelenhetett. A médiát, mert állandó jelleggel bombázza a tudatalattinkat förtelmesebbnél förtelmesebb képekkel, melyek úgy a hiradókból, mint kedvenc filmjeinkből csöpögnek – folynak.
Annak ellenére, hogy gyakran meggyőzzük magunkat arról, hogy mindaz amit látunk és hallunk nem valódi, velünk nem történhet meg – mégis ottmarad az a kis emléktöredék, ami furcsa eseményekkor addig szúrkál majd, míg vagy észveszejtve rohanunk az ágy alá bújni, vagy kitörünk és valamiben kárt teszünk.
Csodálkozunk hát, hogy katasztrófák esetén az emberek az ösztönök csapdájába esnek? Saját magunk ellenségei vagyunk ilyenkor – halálra ijesztjük magunkat.
Egyik kedvenc filmtémámnak tekintem az ilyen katasztrófa filmeket – s gyakran elgondolkozok rajta, hogy mennyire értelmetlen az egész. Ha az ember egyszerűen megállna átgondolni a helyzetet valószínüleg nem lenne akkora a gond... (Ha meg már nincs lehetőség a halált elkerülni, minek a fejvesztés? Minek az ijedt rohangálás, menekülni próbálás? Csak annyit érünk el, hogy utolsó óráink- perceink szörnyüek lesznek)
Még egy példát – ellenpéldát-  hoznék most fel. Emlékezzünk vissza a Japánban történt földrengés-tsunami-atomrektor triumvirátusra. Ha belegondolunk, a katasztrófa mértékéhez viszonyítva elég hamar elsimult a dolog. Meg vagyok róla győzödve, hogy ha más területet érintett volna ez az egész, még hónapokig is azokról az eseményekről hallanánk- olvasnánk, melyeket a bepánikolt emberek követnek el nap mint nap.
Emlékszem, hogy interneten keresztül még élő adást is sugároztak arról, ahogyan a hullámok lassan elnyelnek mindent. A meglepő csak az volt, hogy az emberek nem rohangáltak fel-le az utcákon mint az eszelősök, nem verekedtek össze járművekért, hogy hamarabb elmeneküljenek és nem az volt az első reakciójuk, hogy minél több értéket lopjanak a helyi boltokból... (legalábbis én ilyesmiről nem tudok, úgyhogy elnézést kérek, ha tévedtem).
Mindez csak annak volt köszenhető, hogy fel voltak rá készülve! Gyakran végeztek gyakorlatokat, tudták, mit kell ilyen esetben tenni. És lám – néhány hét alatt ismét kezdtek lábra állni.
Végezetül még annyit, hogy a bátorság nem a félelemnélküliséget jelenti – őrült az, aki sose fél – hanem inkább azt, hogy szembenézünk a tényekkel, hogy elfogadjuk a helyzetet és józan ésszel cselekszünk. BeTü

Román származású hölgy lett Franciaország sportminisztere

http://www.nyugatijelen.com/jelenido/roman_szarmazasu_holgy_lett_franciaorszag_sportminisztere.php (onlinejelen)  2018. szeptember 05. ...